Az Astoria csomópont és a Károly körút rekonstrukciójával, valamint a pesti korzó meghosszabbításával összefüggő, összesen 5,5 milliárd forintos programhoz 80 százalékban EU-forrásra számít a fővárosi önkormányzat.
A Városháza kommunikációs igazgatója, Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a Főpolgármesterei Kabinet kedden támogatta az úgynevezett Budapest Szíve Program első két projektjének EU-támogatású megvalósítását. A javaslatról november végén dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Tovább »
Csaknem 35 milliárd forint EU-forrásra kíván pályázni a fővárosi önkormányzat Budapest teljes körű csatornázása és a dél-pesti regionális szennyvíztisztító megépítése érdekében - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésének döntését a városháza kommunikációs igazgatója.
Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a környezetvédelmi projekt megvalósításának több mint 63 milliárd forintos költségéből 35 százalékot finanszírozna az önkormányzat. A beruházás keretében 303 kilométer csatorna és 23 szennyvízátemelő épülne, így 2010 után 18 ezer ingatlan csatlakozhat a szennyvízhálózatra.
Tovább »
Címkék:
budapest,
fkf,
hulladék,
közterület,
kuka,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
szemétszállítás,
szemétszedés,
szemétsziget,
tisztaság | 2008-11-18 17:29:08 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Interaktív színházzal nevelnek kamaszokat a Kacskaringók
A környezeti nevelésben is áttörést jelenthet a drámapedagógia
módszerének alkalmazása. Legalábbis ezt tapasztaltuk, amikor a Budai
Középiskolában jártunk, a Kacskaringók Virtustársulat különleges
előadásán. A társulat színészei úgy nevelik a kamaszokat a
környezettudatosabb életre, hogy produkciójuk közben elgondolkodtatják,
cselekvésre késztetik a diákokat.
Tovább »
Címkék:
budapest,
fkf,
főváros,
gy%u0171jt%u0151,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
szelektív,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
tisztaság | 2008-11-12 16:06:13 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Női parkolókat, nőkről elnevezett utcákat, gyerekbarát közhivatalokat és menedékházakat szeretnének Budapesten annak a javaslatnak a készítői, amely egy nők számára barátságosabb városért született – írja a Népszabadság.
A célunk, hogy a nők számára biztonságosabb, kellemesebb város legyen Budapest - így kezdték annak a kutatásnak a bemutatását, amelyet a Budapesti Szociális Forrásközpont és civil szakértők készítettek arról, hogy mitől éreznék magukat jobban a fővárosi nők.
Tovább »
Címkék:
budapest,
fkf,
főváros,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
szemét,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
tisztaság,
utca,
utcanév | 2008-11-06 20:32:04 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Tovább »
Címkék:
főváros,
hulladék,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
kukásautó,
szemét,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
tisztaság | 2008-10-16 14:27:46 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Dr. Nagy Béla • 2008. október 9.
1. "Nagyvárosból" "nagy város"
Budapesten alig laknak budapestiek. Jó jel. A városban óbudaiak és újbudaiak, újpestiek, kispestiek, csepeliek, rákosligetiek és rákoshegyiek laknak, vagy - némi leegyszerűsítéssel - pestiek, budaiak. A megkülönböztetés identitástudatot, többé vagy kevésbé jelen lévő közösségeket jelez. Demonstrálja, hogy Budapest nem egységes város.
Tovább »
Címkék:
budapest,
fkf,
főváros,
közterület,
köztisztaság,
közút,
kuka,
szemét,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
tisztaság | 2008-10-10 13:57:26 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
A hagyományteremtő szándékkal induló PLACCC Fesztivál célja, hogy bemutassa a magyar közönségnek az úgynevezett helyszínspecifikus művészetet. Október 10. és 14. között a Budapesti Őszi Fesztivál társrendezvényén angol, holland és lengyel művészek adnak új értelmet a "talált" városi helyszíneknek. Köztereket, egy egykori pártfőiskolát vagy éppen egy bevásárlóközpontot töltenek meg más tartalommal.
Tovább »
Mostantól virtuális makettek segítségével elevenedik meg Budapest több nevezetessége. A látványos városkép a Google Earth projekten keresztül érhető el.
Mielőtt nekivágnánk a városnak, persze telepíteni kell a Google Earth programját. Miután ezt megtettük, és rákerestünk a fővárosunkra, majd kiválasztottuk azt az opciót, hogy megjelenjenek a 3D-s modellek is, elég egy gyors pillantás a lapos Budapestre, azonnal látni lehet a nevezetességeinket.
Látható, amint a Bazilika, a budai Vár a, a Citadella, a Duna-hidak, a Gellért fürdő, a Hősök tere, a Szépművészeti, a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Keleti és a Nyugati pályaudvar, a Mátyás-templom a Halászbástyával, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, az Operaház, a Parlament, a Széchenyi fürdő vagy a Dohány utcai zsinagóga kiemelkedik a környezetéből.
Tovább »
Címkék:
budapest,
fkf,
főváros,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
szemét,
szemetelés,
szemétgy%u0171jtés,
szemétgyűjtés,
tisztaság | 2008-09-26 18:38:38 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Autóúton az M1-estől Budakalászig
NOL • Népszabadság Online • 2008. szeptember 16.
Forgalomba helyezték az M0-s keleti szektorát: az M3-as autópályát és a 4-es főutat összekötő autóút 26,5 kilométerét kedden délután vehetik birtokba az autósok. A lassan épülő körgyűrű a Megyeri-híd szeptember 30-ai átadásakor Budakalászt is eléri.
Tovább »
Címkék:
autopalya,
budapest,
főváros,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
szemét,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
tisztaság | 2008-09-22 21:31:39 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |

Tovább »
Címkék:
budapest,
fkf,
főváros,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
szemét,
szemétgyűjtés,
szemétszedés,
szemétsziget,
szennyezés,
tisztaság | 2008-09-09 11:26:33 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Népszabadság • Cseri Péter • 2008. augusztus 27.
Nyolcmilliárd forintból három év alatt 83 hulladéklerakót rekultivál a 170 települést tömörítő Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Társulás. Fordulat történt a projekthez tartozó hulladékégető mű ügyében: már nem biztos, hogy Inotán épül meg a létesítmény.
Hat megyét, 170 települést, 680 ezer embert érint az a kiemelt beruházás, amelynek keretében a települések által létrehozott, Fejér megyei központú Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Társulás a következő években több tízmilliárd forintból egy egységes szelektív hulladékkezelési rendszert épít ki.
A projekt több elemből áll, amelynek első részére a közelmúltban sikeresen pályázott a társulás: uniós forrásból 7,7 milliárd forintot nyertek arra a célra, hogy 2009 és 2011 között öszszesen 83 szemétlerakót rekultiválhassanak. A támogatáshoz nem kellett önerőt előteremtenie a településeknek.
- Ahol a szeméttelepet eléri a talajvíz, vagy nagyon közel van hozzá, ott a lerakó teljes tartalmát kiemeljük, és átszál-lítjuk egy biztonságos depóniába - mondja Farkas Endre, a társulás projektirodájának vezetője. - Akadnak olyan régóta nem üzemelő lerakók, amelyeket nem fenyeget a talajvíz, ezeket egyszerűen földdel befedjük, és visszaillesztjük a tájba. Számos frissen bezárt depóniát viszont csak két ütemben lehet rekultiválni: most csak körbekerítjük, és fóliával letakarjuk, azaz megakadályozzuk, hogy szenynyezzék a környezetüket, ám a teljes lefedésükre csak évek múlva kerülhet sor.
Tovább »
Címkék:
budapest,
főváros,
hulladék,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
szemét,
szemetelés,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
szemétlerakó,
szemétszállítás,
szemétszedés,
szemétsziget,
szeméttelep,
tisztaság | 2008-08-27 07:39:32 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület |
hozzászólás: 2 |
Társaságunk több évtizedes tapasztalata garancia arra, hogy a táblagyártással kapcsolatos szolgáltatásokat magas minőségi színvonalon tudja vállalati és intézményi ügyfelei számára nyújtani.
Magyarországon először bevezetett gyártási technológiánk, kapacitásunk és felkészültségünk biztosítja az ügyfeleink számára, hogy gyors, rugalmas és minőségileg kifogástalan kiszolgálásban legyen részük.
Tovább »
Címkék:
budapest,
főváros,
hulladék,
információ,
információs,
közterület,
köztisztaság,
kresz,
kuka,
szemét,
szemetelés,
szemétgyűjtés,
szemétszedés,
tábla,
tisztaság,
tisztítás,
úttisztítás | 2008-08-26 10:19:39 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Ősszel dől el, Óbudán hol lesznek tranzitutak
Schmidt Gábor • 2008. augusztus 18.
Kamionmentes lesz jövő januártól Budapest - ígéri az új teherforgalmi stratégia. Kivétel persze van: az M0-s Észak-Budán csak évek múlva épül tovább, emiatt Óbuda főútjait továbbra is sújtja a tranzitforgalom.
Tovább »
Címkék:
buda,
budapest,
fkf,
főváros,
hulladék,
hulladéklerakó,
kamion,
kamionstop,
közterület,
kuka,
pest,
stop,
szemetelés,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
szemétszállítás,
szeméttelep,
takarítás,
tisztaság | 2008-08-18 20:30:52 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Meghirdette a Pécs-EKF városrész közterületeinek megújítása című tervpályázatát a Pécs2010 Menedzsment Központ. (KultúrPont)
A Pécs2010 Menedzsment Központ meghirdette a Pécs-EKF városrész közterületeinek megújítása című tervpályázatát, amelynek tervezési területe a keleti városközpont fejlesztési térsége, ahol az úgynevezett EKF-városrészen fog felépülni az Európa Kulturális Fővárosa program 3 kulcsprojektje: a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed.
Tovább »
Címkék:
budapest,
főváros,
hulladék,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
pécs,
szelektív,
szemét,
szemetelés,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
tisztaság,
úttisztítás | 2008-08-15 22:37:31 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
Kevés a nyilvános WC Budapesten - A közintézmények mellékhelyiségeit elvileg bárki használhatja
Schmidt Gábor • 2008. augusztus 6.
Nincs könnyű helyzetben, aki Budapesten kerül szükséghelyzetbe; a fővárosban körülbelül 35 ezer emberre jut egy, működőképes nyilvános vécé.
Tovább »
Címkék:
budapest,
főváros,
hulladék,
közterület,
köztisztaság,
kuka,
kukás,
kukásautó,
szelektív,
szemét,
szemetelés,
szemetesláda,
szemétgyűjtés,
szemétgyűjtő,
szemétlerakás,
szemétlerakó,
szemétszállítás,
szemétszedés,
szemétsziget,
szeméttelep,
takarítás,
tisztaság | 2008-08-11 11:23:59 |
kozterulet36@gmail.com |
közterület.bp |
hozzászólás: 1 |
További szemétgyűjtés bejegyzések a Blogteren